Várj! Csak még azt mondd el, honnan kezdődik a fény, s hol
ér véget, miért vakít el a sötétség. Csak még azt, hogy hány sóhajból áll szél,
s miért oly messze száll, véget ér-e, vagy céltalanul bolyongva repíti milliók
fájdalmát. Csak annyit még, mennyi a sok és miért nem lehet elég, hangos-e a
féktelen kiáltás. Mondd még, meddig ér a lárma, s miért töri meg a lázas csend,
hallja-e valaki az ajkak suttogását; mennyire mély a tekintet, hova hat át a
pillantás, s úgy metsz-e, mint a hideg. Áruld el a szív dobbanását, a benső
forró sóhaját, a lélek remegő hangjait. Még csak dúdold a szenvedély dallamát a
vak éjszakában, míg a jelen múlttá válik, s a láng elemészt.
Maradj.
