Tetteink

A vihar örök Násztánca

Szikrázó fénycsóva suhant át a parton, el a tó fölött. Belehasított az éjszaka tengerébe; mennydörgés rázta meg a csöndet, majd minden elnémult, akár egy élet, mely átsüvít a világon, majd hangtalanul kialszik, hol tüzet, hol ürességet hagyva maga után.

Álomszerű, fehér alak futott keresztül a pázsiton, mely szomjasan várta a mennyei záport - reménytelenül. Száraz, vad vihar tombolt, tépázva a kísértet ragyogó ruháját. Sötét, valamikor még elegánsan rendezett fürtjei most ziláltan terültek el vékony, fehér vállain. Fürkésző, ijedt tekintetét kapkodva jártatta jobbra-balra, mígnem szikrázva tükröződtek benne a villámlás cikázó fényei. Sebesen futott tovább a bokrok, nádak között, mint egy álombéli tündér - tántoríthatatlanul, az ódon híd felé.