Egy eszme dallama - Veszprémi Napló

A Napló szerkesztősége nagy vállalkozásba kezdett áprilisban: elhatározta, hogy felkutatja az ifjú tehetségeket; olyan tanulókat, akik a tanulás mellett hobbijuknak tekintik az írást vagy egyszerűen csak ki akarják próbálni magukat ezen a területen.


Én is örömmel fogadtam a hírt, mint mindenki más, akik hozzájárultak ehhez a megmozduláshoz. Ám be kellett látnom, hogy olyasvalamit írni, ami nem csak nekem, de az olvasótábor nagy részének is elnyeri a tetszését, nem könnyű. Mégsem maradtam ihlet híján.
2012. május 16-án megrendezésre került a zeneiskolában a hegedűtanszak egy hangversenye, melyben - mint diák - vettem részt. Csupán annyiban különböztem a többiektől, hogy az utolsó hangversenyem elé néztem - bár ki tudja, mit tartogat még a jövő. Tíz éves hegedűtanulmányom zárókoncertje rendkívül megindító és nosztalgikus volt. Miután hazaértem, izgatottan "ragadtam billentyűzetet", hogy feljegyezzem a katartikus élményt, amely végül publikálásra került egy, a koncerten készült fényképpel, amin fiatal növendéktársaim csillogtatják tudásukat.

Íme a cikk:

A zeneiskola olyan oktatási intézmény, amit nem lehet megunni, ami nem ismeri a ridegséget. A klasszikus zene szépség, nyugalom, ugyanakkor katartikus élmény. Míg a modern világ falja a gépek által „sorozatgyártott” zenéket, még akadnak olyan fiatalok, akik hobbiként a klasszikus hangszerek művészetét kívánják elsajátítani.

            Ünneplőbe öltözött hegedűsök töltötték meg szerdán a Csermák Antal Zeneiskola 17-es termét. Izgatottan várták, hogy bemutathassák családjaiknak az elmúlt évi munka eredményét. Hornung Klára felkonferálása és bátorító mosolya után legkisebb növendékei ragadtak először vonót, hogy népdalok, gyermekdalok töltsék be a helységet. Szégyenlős meghajlásaik után egyre nagyobbak kaptak teret a kibontakozáshoz. Komoly hegedűversenyek, szólók dallamai vibráltak a levegőben. Záródarabként a közismert Parasztkantáta örvendeztette meg a hallgatóságot, motivációul a kisebbek, visszaemlékezésül a végzők számára; mert hogy mit köszönhetnek a zeneiskolának, ezt csak ők tudják.

            Nosztalgiázva tekintünk vissza a régi, szolfézsos évekre, versenyekre, díjakra, tanáraink soha nem lankadó bátorítására… majd a zenekarra, ami a barátokon kívül az összedolgozás, a csapatmunka készségét erősíti; a zene mellett a világot is feltárja a versenyekre való utazások alatt. Mivel leszünk gazdagabbak? Összetettebb gondolkodással, mélyebb érzelmekkel, kifinomult szépérzékkel, fokozott kreativitással, és ami a legfontosabb: a zenetanulás pótolhatatlan élményével.

             A zeneiskola mára eszmévé nőtte ki magát, minden diákja egy közös célért harcol: a klasszikus zene fennmaradásáért. Az út ugyan hosszú, de megtanít küzdeni – megtanít élni.