Ásó, kapa, brilliant

          Az évezredek során rengeteg jelenség, gesztus, szimbólum megfakult. Ugyanolyan elcsépeltnek hangzik a „Gratulálok!”, mint a „Részvétem!”. Egyre nehezebb megtalálni a megfelelő kifejezést és annak a módját; figyelnünk kell nemcsak a tekintetünkre, de a mozdulatainkra is. Minél eredetibbnek hatunk, annál hitelesebb lesz a mondandónk tartalma. Ám ahogy majdnem mindenhol, kivétel itt is akad, kevésbé érthetővé téve racionális világunk kiszámítható voltát. Mert ugyan ki tudná megmagyarázni, hogy miért hat már évezredek óta ugyanúgy a női szívre a kérdés: „Hozzám jössz feleségül?”, valamint a mellé rendelt jegygyűrű?

                Gyűrűéletrajz

Valóban, a jegygyűrűnek – vagy másképp szólva eljegyzési ajándéknak – közel olyan hosszú története van, mint magának az emberiségnek, és ugyanúgy nem tudjuk megunni, mint ahogy az emberiség – vagyis önmagunk – létezését sem. A férfiaknak már hosszú idők óta nincs más dolga, mint követni az őseik által tökélyre fejlesztett példát, amely oly csekély változást mutatott – és soha nem vált elcsépeltté.

                Ha már évezredeket említünk, visszatérhetünk a bibliai korba. Példaként kiemelhetjük Izsákot, aki bölcsen megfogadva apja tanácsát, ezüstöt, aranyat és ruhákat küldött jövendőbelijének, Rebekának. Tekintve, hogy eleinte a hölgy kiléte is ismeretlen volt számára, igazán bátor gesztus volt tőle.

                Később, a bizánci világban már egyféle szokássá vált, hogy a menyasszony és a vőlegény jegygyűrűt ajándékoztak egymásnak, e jelenség viszont még csak a felsőbb körökben hódított. A gyűrű ezután bevált, divatos viseletnek bizonyult, így a férfiak is előszeretettel hordták, de semmi esetre sem azért, hogy nős mivoltukat reklámozzák. Imponálóbb volt tekintélyüket, gazdagságukat fitogtatni. A 13. században – vagyis a középkor második felében – azonban az egyház jelentős szerepet töltött be az európai kultúrában. Házasságkötést egyértelműen egyházi szertartás kereteiben tartottak. Ekkortól datálhatjuk a jegygyűrűhordó férfiak feltűnését a menyegzőtörténelemben. Korábbi tartózkodásuk érthető, hiszen a kezdetek jegygyűrűi közel sem hasonlítottak a maiakhoz: készülhettek csontból, rézből, akár fából is; a nemesfémek nem voltak túl gyakoriak. Ebben az időszakban vált népszerűvé a lánykérő gyűrű is, tehát maga az eljegyzési gyűrű, mely általában két összefonódó kezet ábrázolt.

                A középkor végén újabb változás köszöntött be: az eljegyzési gyűrű kevésbé fontos szerepet kapott, ellenben az ikergyűrűk ekkor élték aranykorukat. Ami mégis különbözik az eddigiektől az az, hogy a menyegzőt követően az ifjú – vagy épp kevésbé ifjú – férj átadta a gyűrűjét újdonsült arájának, ezzel szimbolizálva hozzátartozását, a szerelme örök letétbehelyezését. Miután az újítóból ez esetben is klasszikus lett, az eljegyzési gyűrűk újfent hadat üzentek. Ezeknek a sötét évszázadoknak köszönhetjük a mai kor gyémántgyűrűit. Talán az apró, egyik legerősebb anyag lehet az oka annak, hogy oly elnyűhetetlenné vált. Annál is inkább, mivel a kevésbé ellenálló anyagok, mint például a szerelmet jelképező rubin, hamar feladták a harcot, és maradt a tiszta, fehér, hűségjelkép. Száz éve, a fiatal 20. században vált a férfiak számára becsületbeli üggyé, hogy kedvesüket meglepjék e nemes ajándékkal.

                Ugyanennyi idő alatt a női emancipáció a tetőfokára hágott. Mióta a nő ugyanazokban a jogokban részesül, mint a férfi – ez esetben főként a munkához való jogot értjük –, ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik, mint az erősebb nem képviselője. Viszonylag rövid idő alatt alapvető normák töröltettek ki az illemszabályok nagy, többnyire íratlan gyűjteményéből. Mi sem megfelelőbb példa erre, mint az, hogy manapság már nem egyértelmű, hogy férfi udvarol a nőnek – az ellenkező állás éppoly elfogadottá vált. Ahogy a jegyesek anyagiakban a lakodalomra is együtt készülnek, a jegygyűrűket is együtt vásárolják meg, a technika pedig lehetővé teszi, hogy egyénileg gravíroztathassák a választott pár gyűrű bármely felültét. Szerencsére a meglepetés nem szállt el a kedves hölgyek szemei elől, hiszen az eljegyzési gyűrű kinézetét – remélhetőleg beláthatatlan ideig – a csodás bizonytalanság övezi, a globalizációnak és a – többnyire általános – jólétnek köszönhetően pedig annyi fajta formájú, színű és díszítésű gyűrű létezik, hogy a fő problémát leginkább a döntésképtelenség okozhatja, ám a problémánkat az árak ugyanilyen széles választéka előbb megoldja, mint mi magunk.

Gyűrűtitkok

                Mára természetessé vált a jegyesség és házasság gyűrűinek „külalakja” – formája, díszítése. Első ránézésre képesek vagyunk őket kategorizálni, bele sem gondolva abba, hogy minden vonásuk, minden megkülönböztető jegyük egyfajta szimbólummal szolgál, melytől még nemesebb lesz a mondandója.

                Az eljegyzési gyűrű nem csak a szerelemre bizonyíték. A férfi ez által fejezi ki házasulási szándékát, zálogul adja kedvesének, aki – családjával együtt – joggal kérheti azt számon rajta abban az esetben, ha ez a szándék lanyhulni látszik. Emellett a gyűrű értéke betekintést nyújt a vőlegény anyagi hátterébe is, amely a menyasszony szemszögéből a legelső szempontok közt van, hiszen vállalnia kell, hogy a jövőben egy társadalmi osztályhoz fognak tartozni. A manapság népszerű fehér gyémánt a hűséget, a várakozást és a tisztaságot szimbolizálja, de akad egyéb színekben is: a színtelen, víztiszta ásványtól kezdve a sárgán, zöldön, barnán át, a pirosig, a rózsaszínűig, a szürkéig, a kékig és a feketéig. Ezek alapján nő vagy épp csökken az értékük. Legdrágábbak azok, melyek víztiszta színe kékes fényt ölt.

                A karika- vagy jegygyűrű kezdetben teljesen egyszerű, karika alakú, általában díszítésektől mentes gyűrű volt. Ez azzal magyarázható, hogy az állandóságot szimbolizáló kört csak megtörné egy brill, házasságnak pedig, a régi hiedelmek szerint, ez előbb vetne véget, mint az „ásó, kapa, nagyharang”. Mára a csontot, a fát, és a rezet mindenki legnagyobb örömére felváltotta a nemesacél, a platina, az ezüst és az arany, melynek fehér változata korunkban egyre felfelé ível. Utóbbi vásárlása esetén különösen ügyeljünk arra, hogy 18 és 14 karát közöttiek legyenek – ezek a legellenállóbbak, legmasszívabbak. Az sem véletlen, hogy a jegygyűrűt a gyűrűsujjunkon hordjuk. Ennek magyarázata egy ősi legendából fakad, mely szerint ebből az ujjunkból egyenesen vezet egy ér a szívünkig, mely így életünk végéig emlékeztet a hűségre és a szövetségre.

                A sikeres házasságra ezzel szemben nem biztosíték sem a gyémántberakásos eljegyzési gyűrű, azaz a pénz, sem az örökkévalóságot szimbolizáló jegygyűrű, azaz a szerelem. Biztosíték az elkötelezett hűség és az ezért való örök küzdelem.