2013. máj. 31.

Elítéltek



                Éppen hogy meghallotta a hírt, Zoénak hányingere lett. Hányingerrel vegyes düh kavargott a gyomrában, melytől kisvártatva elfelejtette, hogy aznap még nem ebédelt. Értetlenül tologatta maga előtt a poháralátétet, mintha az bármi megoldást is jelentene. Álomszerű állapotban ült a kávézó foteljában, mely az imént még körülölelő érzetet biztosított számára, mostanra viszont úgy érezte, magába szippantja és megfojtja. A hirtelen beállt csöndet sűrű sötétség követte, érzékszervei kikapcsoltak. Gondolatai örvényként cikáztak összetéve a múlt és az elképzelt jelen kimerevített képeit, míg a nagy kavalkád össze nem állt egy kaotikus, mégis egyértelmű montázzsá.

2013. máj. 22.

Ki nevet a végén

               

                A fiatalság nem csupán bolondság. A fiatalság szenvedély, erő és dac. A fiatalság harc: harcol önmagáért, vérben izzik, hogy egy jobb világot lásson. A nagy forradalmak fiatalok tüzével kezdődtek, s az ő vérükbe torkolltak. A fiatal szív meglátja a világban a jót, a szépet, majd felszegett állal, büszkén harcol érte, míg végül a felnőtti elégikusság, a konformitás ki nem zsigereli.
                2013, Magyarország. Minden nap egy új kezdet és egy új vég. Monoton lépésekkel vonul dolgára munkás, igazgató, vén diák. A különbség csupán abban rejlik, hogy utóbbi zsenge szempillái alól feltekintve nem üveges szemmel bámul a végtelen egyformaságba, a mindenhonnan bűzölgő  hatalom fullasztó fellegébe. A diák tekintete csillogó, reménnyel teli.