Annyi fajta lehetőségünk van, amikben kipróbálhatjuk magunkat: ének, zene, tánc, rajz, festés, írás, költészet, reál ágak, politika, történészet... A végtelenségig sorolhatnánk. Ahhoz, hogy életünk egyik legnagyobb felfedezését megtehessük és feltérképezhessük rejtett kincseinket, csupán egy valamire van szükség, ami sokaknak túl nagy lépésnek bizonyul, hogy megtegyék. Ez pedig az átlagtól való elvonatkoztatás, elszakadás a hétköznapitól, az életünk individuális megközelítése. Hogy kik az átlag, akiknek a követésével fel kell hagyni? Az átlag a mindennapi ember, aki nem kamatoztatja a tehetségét, hanem rohan az adott kor divatja után.
Az átlag. Milyen felszínes szó és mennyi elfojtott kincset foglal magába! Fuldoklók. Mind fuldokolnak. Ezt a jelenséget Pascal Quignard fogalmazta meg a legtalálóbban, aki a barokk kor áldozatait vette mintaként. A kor szolgái, befolyásoltjai, ők a fuldoklók. Kezeiket a víz fölé tartva, elégedetlenségükben, hogy kicsúszott a talaj a lábuk alól, elkapják az óvatlanokat, hogy őket is vízbe fojtsák. A történelmi korok is az átlag alapelvén jöttek létre, korstílusokba határolva, és azoknak íratlan szabályaiból nem engedve. Aki pedig mégis megszegte ezeket, azt kirekesztették, elítélték, a társadalom perifériájára helyezték.
Nos, ez ma sincsen másképp, ám annyi könnyebbséget élvezhetünk a modern korban, hogy azt a hagyományt követjük, amelyiket csak akarjuk. Vagy most is befolyásolva lennénk? A szabadság egy érdekes formáját sajátítottuk el. Bár szabadságnak csúfoljuk, véleményem szerint mindez többnyire az erkölcstelenségben és a trágárságban merül ki. Azt teszünk és mondunk, amihez éppen kedvünk szottyan, ám a tetteink következményeit már csak kis százalékunk vállalja. Ezt a fajta, szabadságnak csúfolt eszményt hívják a felelőtlenség eszméjének.
De térjünk vissza a tehetséghez - immár a modern korban, ahol az "átlag" ugyanúgy fellelhető jelenség, képezéséhez pedig Magyarország kivételesen jól ért. Hol képezik az átlagot és kik a fuldoklók? Nem kell messzire mennünk: az iskola intézménye egy vég nélküli tenger. Aki nem tud úszni, nem éli túl, belefullad az "általános műveltség"-nek csúfolt, túl sok tudást átvenni próbálásába, azaz a megfelelni akarásba. De kinek akarunk megfelelni? Mi a cél - aminek hatalmasnak kell lennie, ha a tulajdon életünket, egyéniségünket áldozzuk fel érte. Megmondjam? Semmi. Durván hangzik, ennek ellenére mondhattam volna azt is, hogy önmagunk kizsigerelése, megfullasztása, elfojtása annak a személynek, akinek születtünk. Csupán azért, hogy felvegyük a tempót a többi fuldoklóval, és mikor elégedetten hátradőlnénk, hogy a teljesítményünk immár kifogástalan, rájövünk, hogy minden varázsunkat elveszítve eldobtuk az egyéniségünket. Jellemtelen alakokká váltunk ebben a jellegtelen világban.
Kik azok, akik csodabogárnak ítélnek, csak mert a komolyzenei ágban akarsz érvényesülni, csak mert máshogy öltözködsz, csak mert megházasodsz, csak mert rajongsz az irodalomért, csak mert nem vonz az a szakma, amit a biztos megélhetés érdekében mindenki meg akar szerezni? Az átlag. Azok, akik nem tudnak úszni, nem voltak elég erősek és ellenállóak. Ők akarnak elkapni minden friss tehetséget, kiölni belőlük a lelkesedést, megszabni a jelen kor szabályait. Ez lenne a szabadság? Szimbóluma pedig a modern kor? Felkiáltása a Carpe Diem? Igen. Kötelesek vagyunk követni? Nem. Hiszen mi hozta eddig is a stílusok váltakozását? Természetesen azok az emberek, akik ki akartak törni, akik elviselhetetlennek tartották a korlátozottságot, szabadságra vágytak. Tudtak úszni - kivívták maguknak. Nem azonosultak a világgal, nem várták az elismerését, nem imponáltak neki, ez pedig egyenesen a sikerhez vezetett - ha néha lassan is.
Mit gondolsz, hol lennének az igaz szerelmesek ideáljai, ha Shakespeare sutba vágta volna írói tehetségét és nekiáll matekmatikai rejtélyek megoldásához? Hol tartanánk a fizikában, ha Newton úgy döntött volna, hogy divatosabb a kedves hölgyekhez verseket írni? Mi lenne, ha nem arra használták volna ezek az emberek az életüket, amihez tehetségesek voltak? Mitől lettek híresek a feltalálók, felfedezők és írók? Nem attól, hogy hagyták magukat befolyásolni. Nem attól, hogy olyan tudástöbblet miatt izgultak, amiről tudták, hogy soha nem fogják hasznosítani. Nem attól, hogy fuldokló tanárok negatív véleményét, ócsárlását a lelkükbe zárták és sebzett egójukat egész életük alatt egy sarokban ülve, szivarozva babusgatták!
Szomjazd a tudást, akarj tanult és bölcs lenni, de soha ne feledd el, hogy küldetésed van a világban. Meg kell tenned valamit, ami számodra még esetleg ismeretlen, de amit élvezni fogsz. Csinálj forradalmat és ne hagyd magad beskatulyázni. Senki sem haszontalan, senki sem él hiába. Kaptál tehetséget: használd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése