A megfizetés esztendeje

        Irodalmi mű vagy történelmi alkotás? Pusztán hazugságok tömkelege lenne vagy örök igazságok őrzője? Immár két évezrede vitatkozunk, a barátok ellenségekké válnak miatta, miközben a Biblia egyre újabb és újabb titkokat tár fel. Több ezer éves jóslatok, amik most, az utóbbi évtizedekben kezdtek valóra válni. Mindez pedig nem csupán véletlen.

        A világon mindössze egyetlenegy nép van a Földön, aminek ismerjük a múltját, a jelenét és a jövőjét. Egy nép, ami a csoda folytán született, a csoda által növekedett és ugyancsak a csoda által tartatott meg. A zsidók évezredeken át tartó fejlődésének, virágzásának, hányattatásának, majd újraegyesülésének okai nem a véletlenben keresendők, hanem előre megírt próféciákban, amiket a Bibliában találunk meg.

        Egyes vallások hajlamosak a Biblia igéit átvitt értelemben érteni, metaforákként kezelni, de most már ideje kinyitni a szemünket és meglátni, hogy a Szentírás jó része egyenesen a szemünk elé tárja az igazságot, a jövőt, és nem kell állandóan a sorok között olvasnunk. Ugyanez értendő a zsidó népre nézve is. Az ő létük bizonyság mindenki számára – akik hisznek Istenben, azokat megerősíti, akik pedig nem, azokat minimum elgondolkozásra készteti.

        „Bizonyságul hívom ti ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy elveszvén hamarsággal elvesztek a földről, amelyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla. És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, akik közé visz titeket az Úr.” „Szentségednek városai pusztává lettek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné.”  (Mózes 5. könyve 4: 26-27, Ézsaiás könyve 64: 9) A zsidó nép diaszpórasorsa kétszer teljesedett be a történelem során: először a babiloni fogság által, másodszor Kr. u. 70-ben, a római győzelem után, a 135-140-es szabadságharcot követően, amit a római Hadrianus vert le, szórattak szét. Nagy részük Európában és Ázsiában telepedett le, megőrizve a hagyományokat, ezzel vállalva a következményeket, amik üldözésekben, megvetésben nyilvánultak meg, de néhányan Jeruzsálemben mertek maradni. A rómaiak ezt követően bosszúból Izrael államát Palesztinává keresztelték, az ott lakó filiszteus népről.

        „A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár: Azonképpen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt. Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Máté evangéliuma 24: 32-33) A Bibliában több ízben vehetjük észre, hogy az ige Izraelt fügefához hasonlítja, mint ahogy itt is ezt teszi. Sejtelmesen utal arra, hogy megpróbálhatjuk elpusztítani ezt a nemzetséget – mint ahogy azt Hitler is megkísérelte –, de nem fog sikerülni, mert a történetnek itt nincs vége. A Biblia folytatja a történet elmondását és megmagyarázását. A „nyár” szó pedig az utolsó időkre és az apokalipszist követő eseményre utal, a helyreállításra.

        Talán nekünk és nekik is néha az ellenkezője tűnt evidensnek, de „Nem vetette el Isten az ő népét.” (Rómabeliekhez írt levél 11: 2) Megemlékezett róluk, mert végignézte a szenvedéseiket, amik közel kétezer évig tartottak. Végül az áldott és sikeres nép – akiket valószínűleg pont ezek miatt a tulajdonságaik miatt utál az emberiség egy bizonyos rétege – betölteni látszott az igét. „A Sion felől kérdezősködnek, arrafelé fordítják orcájokat. Eljőnek és oda adják magokat az Úrnak örök szövetségre, amely feledhetetlen.” (Jeremiás próféta könyve 50: 5) Így a 19. században megalakult a cionista mozgalom, mely a „Sion” szóból származik, ami héberül Ciont jelent, ez pedig a zsidók számára szimbolikusan jelenti Jeruzsálemet és akár magát Izraelt is. A mozgalom főbb területei Palesztina, Európa és Oroszország voltak, majd a világ többi része is bekapcsolódott. Egyik kiemelkedő szervezője és kezdeményezője a Magyarországon született Herzl Tivadar volt.1896-ban megírta Der Judenstaat (A Zsidó-Állam) című, német nyelvű vázlatát, ami az egész világot bejárta és azóta is a politikai cionizmus alapjaként tartják számon. Részben neki, részben a többi tettre kész zsidónak köszönhetően 1897-ben megtartották az Első Cionista Világkongresszust Bázelben, Svájcban. Herzl – sok más deklarálásán kívül – ezekkel a szavakkal élt a talákozón: „Egy nemzet vagyunk... Nem vagyunk mi sem amerikai, sem pedig orosz zsidók, csak zsidók! (...) Néhány jelentéktelen folyóirat kivételével, a világ sajtója egészében a mi kezünkben van...” A cionizmus célja tehát a történelmi, ókori zsidó állam helyén újból létrejövő, zsidók által vezetett, önálló állam megalapítása, valamint a diaszpórában élő zsidóság érdekeinek egységes képviselete, amit a Brit Birodalom Külügyminisztériuma nyitottan fogadott és támogatott, így a kezdet mindenképpen szerencsésnek bizonyult.

        „Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, akik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened. Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged; És elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, amelyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat.” ( Mózes 5. könyve 30: 3-5) A nyomorgattatás után felerősödött nép beteljesítette Isten igéjének következő állomását, mint ahogy az előzőekkel is tette. A zsidók következő exodusa, az alija (Aliyah), a kongresszust követően kezdődött meg. Több hullámban érkeztek az akkori Palesztinába, aminek csupán a 10%-a volt lakott terület, ennek ellenére a bevándorlások következtében az arabok szemében hirtelen nagyot nőtt a kis föld és tiltakozni kezdtek a tömeges letelepedések ellen. A brit kormány 1939-ben helyt adott nekik és korlátozta a bevándorlók számát.

          A már amúgy is feszültségtől izzó államban ez volt a csatát jelző trombitaszó: az arab-izraeli konfliktus immár merényletekben és utcai összecsapásokban mutatkozott meg. „Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondja az ellenség reátok: Haha! és: Az ősi magasságok a mi örökségünk lőnek. Ennekokáért prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Azért, mert pusztítanak, és kívánnak titeket mindenfelől, hogy legyetek öröksége a pogányok maradékának, és az emberek rágalmazó ajkára-nyelvére kerültetek;” (Ezékiel könyve 36: 2-3) Sorsuk előre megírt. Mi sem bizonyítja jobban, mint a palesztin, egyiptomi, jordániai és szíriai támadások, amik viszont sikertelenek voltak, mert „Megszégyenülnek és hátraszorulnak mindazok, akik gyűlölik a Siont.” (Zsoltárok könyve 129: 5) „Sion jogosság által váltatik meg, és megtérői igazság által;” (Ézsaiás könyve 1:27) Így, 1948. május 14-én kikiáltották a független Izrael államát. Ennek következményeképp kitört az első arab-izraeli háború. 1949-ben Izrael csatlakozott az ENSZ-hez, amivel kieszközölték a fegyverszünetet, felállítva egy ideiglenes határt, a zöld vonalat – a fiatal állam terjeszkedése megkezdődött. „Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel?” (Ézsaiás könyve 33: 14) A csatlakozást követően az izraeli arab lakosság 80%-a elhagyta az országot.

          A közel-keletiek mégsem adták fel: kitört a második és a harmadik arab-izraeli háború is, ám Izrael mindkét esetben helytállt, utóbbiban pedig az egész térségre nagy változásokkal járó győzelmet szerzett. A negyedik arab támadás teljesen váratlanul érte a zsidókat, de nem hagyták szó nélkül, mint ahogy az ötödiket sem, ami egyben az első libanoni háború (1975), amiben győzedelmeskedett. A 2008-as második libanoni háború még komolyabb fordulatokat vett. Ugyan 34 nap alatt folyt le, de a zavargások azóta is tartanak.

        Mindeközben 1978-ban Egyiptom, mint első arab állam ismerte el Izrael létrejöttét és függetlenségét, példáját pedig 1994-ben Jordánia követte a békeszerződés aláírásával. „És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.” (Ézsaiás könyve 60: 14)

            „Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messzevaló szigeteknek, és ezt mondjátok: Aki elszórta az Izráelt, az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a pásztor a maga nyáját.” (Jeremiás könyve 31: 10) Az egyre növekvő állam már 7 millió lakost számlál. Hiába akarja a környezete elpusztítani, nem fogja, mert sokkal hatalmasabb annál, mintsem hogy fogjon rajta a földi fegyver. Nem hagyhatjuk őket figyelmen kívül, mert bármit is tesznek, a figyelem középpontjába kerülnek, az irántuk való érzelmeink pedig a saját sorsunkat döntik el. A végső győzelem az övüké lesz, mert ahogy eddig is így történt, a továbbiakban is az ige fog érvénybe lépni.