Fall in love

Bár néha felettébb unalmasnak, sivárnak és erőltetettnek tűnik, az iskola alapjában véve egy izgalmas hely - kíváncsi embereknek. Nem csak ismeretszerzés szempontjából természetesen. Az iskola egy hatalmas intézmény, ahova a társadalom különböző csoportjainak képviselőit zárják össze. Így mi lehet annál szórakoztatóbb, mint nevetni mások gyengeségein, hogy aztán a többiek is nevessenek rajtunk, ha ránk kerül a sor - fogalmazta meg Mr. Bennet Jane Austen szócsöveként.

Mégis vannak pillanatok, amikor az ember fásultan bámul ki a fejéből, hogy aztán a következő pillanatban észrevegyen valamit az orra előtt fekvő papíron, amely időközben kezdett párnaalakot ölteni. Egy kósza szókapcsolat, levegőbe mondott szavak, melyek ezredévek óta körülöttünk lebegnek, de csak azt hallhatjuk, ami a jelenben hangzik el. Természetesen vitát nyithatnánk a jelen kérdéséről is, de most nem tesszük. Helyette inkább forduljunk vissza az papírlaphoz, amit tömérdek mennyiségű angol szóval áldott meg a nyomtató. Gondolataink egészen máshol járnak, Londontól és William-ék fényűző esküvőjétől sok-sok mérföldnyire, messze minden angol nyelvű területtől, ahol semmi keresnivalónk, elvégre egy satnya bemutatkozáson és egy esetlen szerelmi vallomáson kívül nem sok mindent tudnánk kinyögni.

Ezek azok a pillanatok, amikor hirtelen megakad valamin a szemünk - valamin, amire amúgy is fogékony. Kinek ne szúrna szemet a love szó egy olyan oldalon, amin "az apukám levágta a két hetes füvet", "a testvérem éppen a szobáját takarította" vagy "Magellán egy új átjárót talált"? Fall in love. Ezt valószínűleg még az is érti, aki soha életében nem ült végig egyetlen áldott jó angolórát sem. Az elkövetkezendőkben az idegen nyelv iránti lelkesedésünk garantáltan egyre hanyatlik, gondolataink a végtelenbe úsznak, eszünkbe jut egykori, jelenlegi vagy a jövőben áhított szerelmünk, álmokat szövünk, emlékeket idézünk fel, tervezünk, míg ki nem kötünk az esküvőnknél, azon belül is a menyasszonyi ruhánknál - persze a lányok esetében.

Fall in love. Amikor szembetaláltam magam ezzel a kifejezéssel, egy fent felsorolt kategóriába sem tudtam magam besorolni. Hogy miért, arra inkább nem kerestem választ, egy esetleges kiábrándulást elkerülendő. Lelki szemeim előtt megjelent egy hozzám hasonló, gyarló alak, amint beleesik a szerelembe.

Fall in love. Ez tulajdonképpen mit is jelent? Azon kívül, hogy szerelembe esni. Első körben örömmel állapítottam meg, hogy a nyers magyar fordítás ezúttal ugyanazt adja vissza, amit a kifejezés valójában is jelent. Na de ekkora butaságot! Mégis hogy eshetne az ember a szerelembe? Bőven volt időm elmélkedni a kicsengetésig...

Fall in love. A Föld egy másik oldalról megközelítve egy hatalmas szivacshoz hasonlító égitest: a felszíne tele van lyukakkal. Immár több, mint hétmilliárddal. Minden egyes lyukat egy-egy kerítés vesz körül. A kerítés és a lyuk közé pedig egy-egy halandót zártak. Szép kis büntetés, ugye? Ne aggódj, ha eddig nem vetted észre, meggyőzlek arról, hogy így van. A talpalatnyi kis földterületen növünk fel. Ezt hívják a boldog tudatlanság korának, ami a felnőttkor küszöbéig tart. Hogy miért hívják így? Mert - egyéntől függően - majdnem mindenki életében eljön az a pillanat, amikor felnőtté válik. Amint megtanulunk felelősségteljesen dönteni és élni, rálépünk a gödör szélére - azaz küszöbére. Ettől a ponttól napjaink meg vannak számlálva.

Fall in love. Az öntudat és felelősségérzet koronája még hátra van. Ez pedig a társ. De ebben a párhuzamos világban a sorrend egészen máshogy néz ki. Először jön a szerelem, aztán a társ. Életünk fekete lyuka az, ami körül éveken át körözünk, amivel évekig szemezünk, amitől az undor és a rettegés fog el. Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag mégis győz a kiváncsiság és beleesünk a lyukba: magába a szerelembe.

Fall in love. Megtörtént. Tökéletesen beleestünk a szerelembe. De hol vagyunk? Mi ez a sötétség? Mi az a fény a távolban? Hát nem csak a felszín alkotja a világot? Bizony nem... Sokkal mélyebb rétegekben folytatódik a kaland: a szerelem tervrajza szerint. A lyukba beleesve egy sötét folyosón találjuk magunkat, melynek egy távoli pontján egy kis sziporkázó fény ad világosságot. Ugyanebben az időben egy másik - ellenkező nemű - ember pottyan le a mélységbe, ugyanazokkal a kérdésekkel, amiket mi is inkább egyszerre, mint sorban teszünk fel. Ő is elindul tapogatózva a fény felé, a számukra kijelölt alagútban. Az embert hajtja egyfajta ösztön, ami a sötét helyeken furcsamód keresi a kiutat: a fényben. Ez a fény viszont csupán egy fogyó gyertya.

Fall in love. Az első csalódás a szerelemben mindössze egy másodpercig tart. Ez az idő bőven elég ahhoz, hogy mindkét fél szíve lélegezni hagyja az eszét. De mindez csak eddig tartott, mert a következő pillanatban észrevesszük egymást, ahogyan tanácstalanul állunk szenvedéseinket és tudatunkat meghaladó kérdéseinkkel a válasszal szemben. A helyzet komikuma sandán vigyorog a háttérben, míg átadja jutalmát a szerelmeseknek, akik belecsöppentek életük első és egyetlen folyosójába, hogy kéz a kézben elinduljanak a felfedezőútra.

Fall in love. Tehát a szerelembe tényleg bele lehet esni. Abszurd, de igaz. Bárki is találta ki, tökéletesen látta az emberiség legmulatságosabb érzését, a szerelmet, ami tulajdonképpen magát az életet képezi. Szabadságot és elkötelezettséget ad mindazoknak, akik kellőképp érettek hozzá. Ne félj a járatlannak tűnő úttól: csak arra vár, hogy kitaposd!

Megszólalt a kicsengetés, én pedig bambán álltam fel a padból. Mekkora felfedezést tettem! Úgy tűnik, a legértelmetlenebb dolgoknak is van értelme, a szerelem pedig megmagyarázható. Más kérdés, hogy mindig akadnak olyanok, akik nem értenek egyet az aktuális definícióval. De ha másért nem is, ezért mindenképpen érdemes volt aznap iskolába menni.