Bukott angyalok

                A sokszor homályos múltból egy tisztán csengő mondat mereng fel az emlékeimből: „Minden nő hercegnő”. Csodálatosan hangzott. Mi sem volt egyszerűbb, mint elhinni és eszerint szegni fel az állam.

                Valamikor hittem abban, hogy a hercegnőnek jogos jussa a herceg. Ha pedig minden nő hercegnő, minden nő számára személyre szabott herceg dukál. Csekély józanészre volt szükségem ahhoz, hogy rájöjjek: a „minden nő” kategóriának én is szerencsés tagja vagyok. Nekem is van hercegem. A szóban forgó egyed felbukkanását a legegyszerűbbtől a legabszurdabb variációkig elképzeltem, csiszolgattam és finomítottam. Azt, hogy a „herceg” csendesen, szinte már feltűnésmentesen lépjen be az életembe – vagy ne adj’ Isten már szerepeljen életem lapjain – tökéletesen elképzelhetetlennek tartottam. Akkor még nem tudtam, hogy minden banalitás a maga egyszerűségében is varázslatossá válhat a szerelemben.

                Rengeteg megálmodott álmot és valóra nem vált képzelgést követően ma már tudom, hogy nem minden nő hercegnő, hogy vannak bukott angyalok. Beléptem az árulók szűk csoportjába, akik saját nemük legfőbb és legveszélyesebb kritikusainak körét alkotják, akik szinte képtelenek a női nem védelmére kelni, így egy esetleges „pár-harc” során mindent alaposan átgondolva és összevetve a szerencsétlen férfi védelmére kelnek, kárhoztatva mindazt, ami nővé teszi őket. Idővel azonban pártfogoltjaim is kiléptek a kegyeimből, szent meggyőződésemmé vált, hogy a férfit csak messziről lehet szeretni (kivéve, ha az adott példány történetesen a szűk családom egy gyarló tagja). Elvégre mi is hajt egy férfit? Egy rövid szoknya platform magas sarkúval, és persze a szőke haj és a dús keblek sem ütköznek ellenállásba. Emellett nem árt, ha a nő kissé – vagy épp teljesen – befolyásolható, ami kizárja az ambíció minden megnyilvánulását. A férfi irányítani akar.

                Konklúziómmal megelégedve cinikusan méregettem az ellenség két táborát. Ekkor jöttem rá, hogy a két lehetséges csoportból sikeresen kizártam magam. E tényt nem tartottam kifejezetten kétségbeejtőnek: a legjobb helyzetbe kerültem ahhoz, hogy objektív képet állítsak fel a két nemről.

                A nő: a saját magát is elhitető faj, amely olyan hatalomra tett szert az utóbbi évtizedek során, amellyel még maga sem tud mit kezdeni. Ez személyiséghasadást eszközölt: hol a férfiak, hol a karrier felé húznak az ösztönei, ez pedig rendkívül kifogásolható képet mutat róla. Ambíciói túlszárnyalták a családot (házasság, gyerekvállalás), ennek következtében mindent, ami nővé tette, elveszített. Amit saját magának sem vall be: függ a férfitól. Ezt többnyire viselkedésével, valamint öltözködésével fejezi ki. Hogyan máshogyan hívhatná fel az erősebb (?) nem figyelmét, mint egy kurta szoknyával vagy mély dekoltázzsal – esetleg mindkettővel?

                A férfi: ösztönlény. A nő kinézete egészen addig nem érdekli, amíg nem mutat kellő szabad bőrfelületet. A nőre sok esetben csak a vágyai kielégítése miatt van szüksége, egy darab húsnál nem lát benne többet. A női emancipáció áldozata. Nincs miért hibáztatni, amiért a régmúlt hősi alakjai oly távolinak tűnnek. Metroszexuális. A férfi már nem az a férfi, aki egykor volt. A szőke herceg fehér lovon vízió átalakult: a szőke csupán festetett, a herceget már nem a viselkedés, hanem a pénz teszi, a fehér lovat lóerők ezrei váltották fel. A férfi gyantáztat és szoláriumba jár, hajlakkot és szemceruzát használ, pucéran pózol, hisztériázik és divatmagazint olvas. Mindezt a nő idézte elő, a nő, aki azt sugallta, hogy többé nincs szüksége hősre – ő maga akar az lenni.

                Bár mára valós képet alkottam mindkét nemről, a megelégedés a legkisebb mértékben sem jellemezheti a helyzetem. Olykor úgy érzem, e témával kapcsolatosan kellemesebb lett volna az édes tudatlanság, a regényes álmok. Szívesen visszatérnék a nők körébe, vezekelnék az árulásom miatt, ebben azonban megakadályoz a kiábrándultság, a csalódás.

                Bukott angyal lettem. Elárultam, ami vagyok, elárultam saját magam, és nem találom a visszafelé vezető utat. Bolyongok egy élettelen oázisban, ahol nincs, aki meghallgasson. Ahol nincs, akinek elmondhatnám, hogy találkoztam egy férfival, egy hozzám hasonló bukott angyallal, bukott herceggel, egy meg nem értettel, kinek karjaiban egy pillanatra nő lehettem, mielőtt lidérce tekintetem megőrizve tovaszállt.