Vannak a világon olyasféle dolgok,
melyekről mindenkiben kialakul egyfajta vélemény. Legyen szó szerelemről,
háborúról, hazáról vagy akár hitről, az emberek bátran nyilatkoznak bármely
nagy kaliberű témáról, befolyásolva ezzel a környezetüket. Ezt tette Ady Endre
is: megosztotta mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket híres-hírhedt élete
során szerzett, valamint kamatoztatta az otthonról hozott tudást és
ismereteket.
2013. jún. 20.
Szóbeli érettségi köszöntőbeszéd
Az élet egy nagy bíróság.
Hol a hátsó sorban, hol a vádlottak padján ülve várjuk az ítéletet. Feleltünk
már érzelmekért s nagy szavakért, mind nagyobb ítélők előtt állva, míg el nem
jutunk a Legfelsőbb Bíróság félelmetes ajtajáig, hogy végül önnön bíráinkká
váljunk.
Ma is bíróság elé állunk,
hol bírónk az Élet, s csak az esküdtek, tanítóink kedves mosolya hatol át a
fülsiketítő csenden.
Tiszta kézzel, ártatlanul
állunk Önök előtt, fogadják hát védőbeszédünket, mit húsz éven át csiszolgattunk,
s most életműként teszünk Önök elé.
2013. jún. 18.
Csak arra van kiút, ahonnan eljöttél
(2011. december)
Este volt. Mint minden téli este, ez is sötétségbe burkolózott. A ködben apró napocskákként világítottak az utcai lámpák - sikertelenül. Senki nem mászkált már a dermesztő hidegben. Ugyan ki is vágyik az utcán fagyoskodni Karácsony estéjén?
2013. jún. 4.
Nevetve felnőni
(2011. december)
Azt mondják, egyszer mindenki eljut arra a pontra, amikor önvizsgálatot tart. Ezt - a mai embereket szemlélve - elég abszurdnak tartom. Elenyésző százalékukról tudom elmondani, hogy kétszer is meggondolják, mit cselekszenek és ha már megtették, "férfiasan" vállalják a következményeket. Századunk divata inkább az ivászatban és a drogozásban merül ki, ami ideig-óráig elfeledteti az emberrel, hogy mit tett és mit kell majd még tennie a későbbiekben, hogy az élete elrendeződjön. Ez az egyik véglet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)