Az esküvő szó hallatán
mindenkinek más és más jut eszébe. Míg a tésztát gyúró idős asszony
nosztalgiázva gondol vissza egy falusi vigasságra, az álmodozó fiatal lány már
el is képzeli az esemény minden egyes pontját a ruháján lévő csipkétől a
szalvéták színéig – amely természetesen passzol a koszorúslányok ruhájához. A
nagyvárosi szingli legyint az elkötelezettség veszélyeit burkoló ötletre, az
anyuka könnyes szemmel gondol gyermeke nagy napjára. De vajon mit gondolnak a
férfiak?
Az esküvőről hajlamosak vagyunk rögtön a
menyasszonyra és az őt körülvevő tündöklésre asszociálni, holott a
kivitelezéséhez – általában – vőlegény is szükségeltetik. Az elmúlt évszázadban
azonban háttérbe húzódtak, már-már külső szemlélőként figyelik a körülöttük
zajló hajcihőt, melynek olykor szenvedő alanyaivá válnak. Tartózkodásuk
érthető: az emancipálódott nőtársadalom igyekszik minden területen a kezébe
venni az irányítást. Az esküvő bűvös
szava csak tetézi az irányítói elhivatottság-érzést, a férfiak pedig igyekeznek
a szebbik nem kedvére tenni azzal, hogy az amúgy sem üzleti, inkább esztétikai
alapú kérdést választottjuk gondjaira bízzák.
Az esküvő megszervezése és lebonyolítása azonban
olyan megmérettetés az adott pár életében, mellyel megbizonyosodhatnak afelől,
hogy valóban egy csapatot alkotnak-e. Annak érdekében, hogy mindkét fél maximálisan
élvezhesse a napot, melyen szövetséget kötnek, hogy együtt élik le az életüket,
szorosan együtt kell működnie mindkét félnek – akár esztétikai, akár anyagi
szempontból közelíti meg az eseményt. Ugyanis bármilyen illúzióromboló, tény,
hogy a férfiak nem a terítő anyagának puhasága, hanem az árában szereplő nullák
alapján döntenek: ami meghaladja a számításaikat, már nem is olyan puha, a
színe pocsék, a giccses mintáról nem is beszélve. Mindemellett el kell
ismernünk, hogy ha ők nem figyelnek oda a büdzsénkre, akkor ki más szab határt?
A férfi – hacsak nem sznob – nem tulajdonít kiemelkedő
figyelmet az esküvőszervezésnek. Gondolatait leköti a tény, hogy férj lesz,
hogy ehhez méltóan, férfiként kell viselkednie, emellett gondoskodnia kell
otthonról, ahová majd hazaviheti újdonsült asszonykáját. A férfi szerelme
romantikusabb, olykor mélyenszántóbb, mint a nőé. Míg ő a Nőért megy az
esküvőre, a hölgyemény mindenki másért. Manapság a menyasszonyok majdhogynem
előrébb helyezik a vendégsereg véleményét a ruhájukról, a díszletről, a
menüről, ezért képesek teljesen kikelni magukból, amit egy férfi képtelen
megérteni és felfogni, így élete nagy pillanata egy lassan múló zűrzavarként
marad meg az emlékeiben.
De tételezzük fel, hogy az esküvő elegáns és visszafogott,
az ifjú pár áll a középpontban, valamint az eskü, amit egymásnak tesznek.
Csupán egy pillanat, amíg a menyasszony belép a terembe. A vendégsereg
várakozva fordul felé, hogy minden részletében megcsodálja a már-már művészi
alkotást – akit később még órákig bámulhatnak. A vőlegény ekkor kikerül a
tekintetek kereszttüzéből, s az egész világ megszűnik létezni. Csakis a Nőt
látja, aki szebb, mint valaha, aki most felé lépdel nemcsak fizikailag, de
szimbolikusan is, hogy végül örökké vele maradjon. Egész lénye sebezhetővé
válik a szerelem, a csodálat és az izgatottság egyvelegétől, mert tudja: jól
választott.
Ez az esküvő tetőfoka és egyben a legőszintébb
pillanata. Forduljanak bármerre is a fejek, legyen akármilyen eszményi is a
lény, aki belép a terembe, te figyeld a vőlegényt, a fiút, aki egy
szempillantás alatt férfivé válik. Figyeld azt, akinek soha nem tulajdonítunk
elég figyelmet, mert munkába és az esküvőjére is öltönybe jár, és épphogy
megborotválkozott, de a tekintetében benne rejlik a múlt, a jelen és a jövő.
Minden bizonnyal övé a világ legszebb és legszeretetreméltóbb nője, így kétség
sem férhet hozzá, hogy ő pedig a világ legszerencsésebb embere. Immár férfi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése