Best of - Charlotte Brontë: Shirley

"Azt mondom neked, ha a férfiak jók, akkor ők a teremtés koronái, Isten fiai. Minthogy a maga képére alkotta őket a Teremtő, a legparányibb isteni szikra is csaknem a halhatatlanságba emeli őket. Vitathatatlan, hogy a csinos, jó és nagyszerű férfi az első a teremtett dolgok között.

 "- Soha semmi sem bűvöl el annyira, mint ha magasabb rendű emberrel találkozom, olyannal, akiről őszintén érzem, hogy különb nálam.
   - Találkoztál már valaha ilyennel?
   - Boldog lennék, ha bármikor találkoznék vele, és minél magasabb rendű, annál jobb. Meggörnyedni lealacsonyító, fölnézni dicső dolog. Csak az nyugtalanít, hogyha megpróbálok felmérni valakit, mindig csalódom, hogy vallási hasonlattal éljek: csak hamis isteneket imádhatok. Márpedig nem akarnék pogány lenni."

"- (...) A költészet adománya - a legistenibb, amit ember csak kaphat -, azt hiszem, arra való, hogy csillapítsa a szenvedést, amikor a feszültség már pusztulással fenyeget. Úgy érzem, Shirley, senkinek sem szabadna verset írni csak azért, hogy intellektusával és műveltségével hivalkodjék. Kinek kell az ilyen vers? Ki keres műveltséget és szép szavakat a versben? De hogyne kellene az érzés, az igazi érzés, akármilyen egyszerűen, sőt nyersen fejezi is ki!
(...)
 - Az ember beleszerethetett volna Cowperbe, már csak azért is, hogy vigaszt nyújthasson neki.
 - Sohasem szerettél volna bele Cowperbe - sietett Caroline a válasszal -, nem arra született, hogy a nők szeressék.
 - Hogy érted ezt?
 - Ahogy mondom. Tudom, hogy vannak a világon emberek, méghozzá nemes és fennkölt szellemek, akiket örökre elkerül a szerelem. (...) S amit Cowperről mondtam, az áll Rousseau-ra is. Szerette valaha valaki Rousseau-t? Ő szenvedélyesen szeretett, de viszonozták-e szenvedélyét? Biztosan tudom, hogy nem! És ha volnának női Cowperek és Rousseau-k, ezt állítanám róluk is. (...)
 - Szereted a Rousseau-hoz hasonló embereket, Caroline?
 - Egészben véve egy csöppet sem. Nagyon rokonszenvesnek találom egyik-másik tulajdonságukat. Van bennük bizonyos isteni szikra, s az elkápráztatja a szemem, és fölgyújtja a lelkem. De azért meg is vetem őket. Agyagból és aranyból vannak, s a sár meg a nemesfém gyönge ötvözet. Mindent egybevetve: természetellenesnek, egészségtelennek, visszataszítónak érzem őket."

"Semmit sem helyeslek, ami utópisztikus. Nézz az élet vaskemény arcába, bámuld csak a valóságot, amíg zavarba nem jön."

"A kapkodó emberek tűzforrón isszák a létezés nektárját, én úgy szeretem, ha hűvös, mint a harmat."