Best of - Charlotte Brontë: Shirley

"Azt mondom neked, ha a férfiak jók, akkor ők a teremtés koronái, Isten fiai. Minthogy a maga képére alkotta őket a Teremtő, a legparányibb isteni szikra is csaknem a halhatatlanságba emeli őket. Vitathatatlan, hogy a csinos, jó és nagyszerű férfi az első a teremtett dolgok között.

 "- Soha semmi sem bűvöl el annyira, mint ha magasabb rendű emberrel találkozom, olyannal, akiről őszintén érzem, hogy különb nálam.
   - Találkoztál már valaha ilyennel?
   - Boldog lennék, ha bármikor találkoznék vele, és minél magasabb rendű, annál jobb. Meggörnyedni lealacsonyító, fölnézni dicső dolog. Csak az nyugtalanít, hogyha megpróbálok felmérni valakit, mindig csalódom, hogy vallási hasonlattal éljek: csak hamis isteneket imádhatok. Márpedig nem akarnék pogány lenni."

"- (...) A költészet adománya - a legistenibb, amit ember csak kaphat -, azt hiszem, arra való, hogy csillapítsa a szenvedést, amikor a feszültség már pusztulással fenyeget. Úgy érzem, Shirley, senkinek sem szabadna verset írni csak azért, hogy intellektusával és műveltségével hivalkodjék. Kinek kell az ilyen vers? Ki keres műveltséget és szép szavakat a versben? De hogyne kellene az érzés, az igazi érzés, akármilyen egyszerűen, sőt nyersen fejezi is ki!
(...)
 - Az ember beleszerethetett volna Cowperbe, már csak azért is, hogy vigaszt nyújthasson neki.
 - Sohasem szerettél volna bele Cowperbe - sietett Caroline a válasszal -, nem arra született, hogy a nők szeressék.
 - Hogy érted ezt?
 - Ahogy mondom. Tudom, hogy vannak a világon emberek, méghozzá nemes és fennkölt szellemek, akiket örökre elkerül a szerelem. (...) S amit Cowperről mondtam, az áll Rousseau-ra is. Szerette valaha valaki Rousseau-t? Ő szenvedélyesen szeretett, de viszonozták-e szenvedélyét? Biztosan tudom, hogy nem! És ha volnának női Cowperek és Rousseau-k, ezt állítanám róluk is. (...)
 - Szereted a Rousseau-hoz hasonló embereket, Caroline?
 - Egészben véve egy csöppet sem. Nagyon rokonszenvesnek találom egyik-másik tulajdonságukat. Van bennük bizonyos isteni szikra, s az elkápráztatja a szemem, és fölgyújtja a lelkem. De azért meg is vetem őket. Agyagból és aranyból vannak, s a sár meg a nemesfém gyönge ötvözet. Mindent egybevetve: természetellenesnek, egészségtelennek, visszataszítónak érzem őket."

"Semmit sem helyeslek, ami utópisztikus. Nézz az élet vaskemény arcába, bámuld csak a valóságot, amíg zavarba nem jön."

"A kapkodó emberek tűzforrón isszák a létezés nektárját, én úgy szeretem, ha hűvös, mint a harmat."

Szavakkal harcolni

(2011. december)

Kedves Jane Austen!

Bizton állíthatom, hogy a legnagyobb rajongóid közé tartozom. A te műveid kísérték végig a tinédzser korom - akár könyv, akár film formájában. Kész megnyugvást jelentenek ebben a pörgő, rohanó, de persze elsősorban mű világban. Mindig nagy örömmel tölt el, ha pár órára leülhetek és kikapcsolódhatok az angol humor és az előkelően megfogalmazott bonyodalmak által.

Akik megnyerték a világháborút

           -   A férfiakat már nem zavarja a női individualizmus.

           -   Ez tévedés. A nő legrosszabb tulajdonsága a büszkeség. Minden más hátránya erre vezethető vissza.

           -   A nő csak elhiteti magával, hogy büszke.

           -   Miért?

           -   Mert maga sem tudja, mit akar. Ezzel leplezi.

           -   És előrébb jut?

            -   Nem. Az emancipációval kivívott magának olyasvalamit, amiről maga sem tudta, mivel jár: a szabadságot. -    - Ez pedig olyan súllyal zuhant a nyakába, hogy nem tudta megtartani. Összerogyott alatta.

           -   Miért nem fogadja el, ha a férfi nyújtja a kezét?

           -   Éppen az a baj, hogy elfogadta – és lerántotta a férfit maga mellé a porba. Most együtt homokoznak, mint a kezdetekkor, és találgatják, vajon mitévők legyenek.

           -   Nem értem.

              -   Átléptük a világ legújabb korszakának a küszöbét. Olyan, mintha újraélnénk a teremtést. Méregeti egymást a férfi és a nő. Tudják, hogy elhivatottak, de cél nincs előttük. A nő végre bebizonyíthatta, hogy erős, kivívta a férfi nem viszonylagos elismerését, azonos jogokat szerzett. Legyőzhetetlen akart lenni, s ezzel legyőzte önmagát is. Legyőzte a nőt. És most jön a képbe a férfi. Tehetetlenül nézte végig a nő pusztítását. Mégis mit tehetett volna? Nem ért rá: világokat döntő csatákat vívott. Tudod ki a világháborúk valódi győztese? A nő. Csendben és alattomosan hódította meg a világot. Kémként aknázta ki a férfi gyenge pontjait. Minden a nő miatt van. A férfi védelmezte, harcolt érte – férfi volt mellette. Ma már nincs miért férfinak lennie.

-          -   Azt állítod, hogy megszűntünk férfinak lenni?

-          -   Ugyanannyira, mint ahogy a nő megszűnt nőnek lenni. A férfi már nem tudja, a nő mit vár tőle. Ha a nő meg tudja védeni magát, a puszta létet is szükségtelennek érzi. A nő pedig elégedetlen – ezt az egy tulajdonságát megőrizte. Elégedetlen, amiért a férfiból kihunyt a férfiasság. Elégedetlen, amiért nem nyitják ki neki az ajtót, nem veszik fel az elejtett tollát, nem kap időpontot a kozmetikusnál a férfi kliensek miatt, nem udvarol neki senki, ehelyett neki kell ezt megtennie, és még sorolhatnám a végtelenségig.

-          -   Jobban esne, ha nem általánosítanál.

-          -   Talán megvigasztal a magyarázat: a nő ezt az elégedetlenséget saját magának okozta. A férfi azt tette, amit bárki tett volna. Feleslegesnek érezte magát, ezért odébbállt. A nő pedig ismét egy olyan élethelyzetben találta magát, ami ugyanannyi elégedetlenségre ad neki okot, mint az előző. Tudatán kívül kötött kompromisszumot a szabadsággal.

-          -   Szóval nem a mi hibánk.

-          -   Nem. Ettől természetesen nem érezzük jobban magunkat. A nő még mindig vágyik az igazi férfira. Arra, aki mellett igazi nő lehet. De már sosem lesz az, aki volt.

-          -   Mi a megoldás?

-          -   Az idő. A nő büszkesége nem fog megtörni. A férfi íratlanul legyőzetett, a nő pedig rájött, hogy amiért harcolt, azzal saját magát pusztította el. De túl büszke ahhoz, hogy beismerje a tévedését és visszaforduljon. A hős férfi ideje lejárt. Most pedig várunk, hogy új felállás alakuljon ki. Kivárjuk, mit kíván tőlünk a világ.

Ellentétek vonzásában

-          Te boldog vagy?

-          Igen, az vagyok.

-          Csak azt hiszed. Mi tesz boldoggá? A szépség? A hit?

-          Isten.