Sohalény

Egy csók. Cirógat a napfény. Könnyű táncot jár az ódon falakon, melyek beisszák selymes sugarát. Szellőn szálló, levelekkel játszó, kedves lány. Lennék napfény; boldog, gondtalan, csintalan lény, s szótlan, mint a hó ragyogása. Lennék napfény, minden felett kacagó, s mindent körberagyogó, ki a szívben vigaszt kínál gyász helyett. Lennék napfény, barátom: a szél. Beteljesült, örök szerelem. Nevetve, süvítve repít csodák ezer holdján át, a végtelenbe, hol meg nem szűnik az édes ölelés. Élnék, véget sosem látva, vándorolnék új tájakra, új tájakon új napot hozni, s ha rám nézne a halandó, botor tekintet, mind újabb, s újabb szerelmet vélne bennem felfedezni. Keringő lenne az életem, soha el nem múló, kacér szoknyám fátyolként libbentené szerelmesem, s ha elfáradnék, felhő lenne a palotám – eltakarva bút, bánatot, könnyem hullna e csúf világra, s megöntözné a szíveket.

Veled lenni

Várj! Csak még azt mondd el, honnan kezdődik a fény, s hol ér véget, miért vakít el a sötétség. Csak még azt, hogy hány sóhajból áll szél, s miért oly messze száll, véget ér-e, vagy céltalanul bolyongva repíti milliók fájdalmát. Csak annyit még, mennyi a sok és miért nem lehet elég, hangos-e a féktelen kiáltás. Mondd még, meddig ér a lárma, s miért töri meg a lázas csend, hallja-e valaki az ajkak suttogását; mennyire mély a tekintet, hova hat át a pillantás, s úgy metsz-e, mint a hideg. Áruld el a szív dobbanását, a benső forró sóhaját, a lélek remegő hangjait. Még csak dúdold a szenvedély dallamát a vak éjszakában, míg a jelen múlttá válik, s a láng elemészt.

Maradj.

La liberté se définie-t-elle comme un pouvoir de refuser?

(2011. október)

Les mots. On se pose la question s’ils rendent la communication facile ou difficile. La caractéristique la plus simple de l’homme c’est qu’il peut parler, il peut s’exprimer par des mots dans toutes les situations.

Parmi eux certains sont simples quand on veut expliquer leur sens mais aussi de mystérieux. Il y a des mots qu’on peut définir á l’age de dix ans et il y a ceux qui pour qui on n’a pas trouvé de définition depuis que l’homme existe – mais on les utilise plusieurs fois par jour. Les gens qui avaient reconnu ce fait étaient des sages, surtout des philosophes comme Socrate qui reconnaissait un manque de sagesse dans sa vie : « Je ne sais qu’une seule chose c’est que je ne sais rien. »

Best of - Charlotte Brontë: Shirley

"Azt mondom neked, ha a férfiak jók, akkor ők a teremtés koronái, Isten fiai. Minthogy a maga képére alkotta őket a Teremtő, a legparányibb isteni szikra is csaknem a halhatatlanságba emeli őket. Vitathatatlan, hogy a csinos, jó és nagyszerű férfi az első a teremtett dolgok között.

 "- Soha semmi sem bűvöl el annyira, mint ha magasabb rendű emberrel találkozom, olyannal, akiről őszintén érzem, hogy különb nálam.
   - Találkoztál már valaha ilyennel?
   - Boldog lennék, ha bármikor találkoznék vele, és minél magasabb rendű, annál jobb. Meggörnyedni lealacsonyító, fölnézni dicső dolog. Csak az nyugtalanít, hogyha megpróbálok felmérni valakit, mindig csalódom, hogy vallási hasonlattal éljek: csak hamis isteneket imádhatok. Márpedig nem akarnék pogány lenni."

"- (...) A költészet adománya - a legistenibb, amit ember csak kaphat -, azt hiszem, arra való, hogy csillapítsa a szenvedést, amikor a feszültség már pusztulással fenyeget. Úgy érzem, Shirley, senkinek sem szabadna verset írni csak azért, hogy intellektusával és műveltségével hivalkodjék. Kinek kell az ilyen vers? Ki keres műveltséget és szép szavakat a versben? De hogyne kellene az érzés, az igazi érzés, akármilyen egyszerűen, sőt nyersen fejezi is ki!
(...)
 - Az ember beleszerethetett volna Cowperbe, már csak azért is, hogy vigaszt nyújthasson neki.
 - Sohasem szerettél volna bele Cowperbe - sietett Caroline a válasszal -, nem arra született, hogy a nők szeressék.
 - Hogy érted ezt?
 - Ahogy mondom. Tudom, hogy vannak a világon emberek, méghozzá nemes és fennkölt szellemek, akiket örökre elkerül a szerelem. (...) S amit Cowperről mondtam, az áll Rousseau-ra is. Szerette valaha valaki Rousseau-t? Ő szenvedélyesen szeretett, de viszonozták-e szenvedélyét? Biztosan tudom, hogy nem! És ha volnának női Cowperek és Rousseau-k, ezt állítanám róluk is. (...)
 - Szereted a Rousseau-hoz hasonló embereket, Caroline?
 - Egészben véve egy csöppet sem. Nagyon rokonszenvesnek találom egyik-másik tulajdonságukat. Van bennük bizonyos isteni szikra, s az elkápráztatja a szemem, és fölgyújtja a lelkem. De azért meg is vetem őket. Agyagból és aranyból vannak, s a sár meg a nemesfém gyönge ötvözet. Mindent egybevetve: természetellenesnek, egészségtelennek, visszataszítónak érzem őket."

"Semmit sem helyeslek, ami utópisztikus. Nézz az élet vaskemény arcába, bámuld csak a valóságot, amíg zavarba nem jön."

"A kapkodó emberek tűzforrón isszák a létezés nektárját, én úgy szeretem, ha hűvös, mint a harmat."

Szavakkal harcolni

(2011. december)

Kedves Jane Austen!

Bizton állíthatom, hogy a legnagyobb rajongóid közé tartozom. A te műveid kísérték végig a tinédzser korom - akár könyv, akár film formájában. Kész megnyugvást jelentenek ebben a pörgő, rohanó, de persze elsősorban mű világban. Mindig nagy örömmel tölt el, ha pár órára leülhetek és kikapcsolódhatok az angol humor és az előkelően megfogalmazott bonyodalmak által.

Mr. Darcy szerelme

Türelmes szerelem volt Mr. Darcy-é. Csendesen kínlódott magában minden pillanatban, amikor meglátta szíve hölgyét, ám kínlódása a legnemesebb küzdelem volt, mely valaha író tollából származott. Ismerte a titkot, melyről mára oly sokan elfeledkeztek: "Az beszél többet, aki kevesebbet érez."

Jane Austen Büszkeség és balítélet c. regénye alapján

Mr. Darcy szerepében: Colin Firth

A metroszexualitás, avagy hogyan veszítsük el a Férfit egy évszázad alatt?

Charles Bartholomew alias Chuck Bass

Ajánlom a férfi nem fő kritikusának és egyben húgomnak, Annának.

Kiemelt naptári bejegyzések: fodrász, manikűrös, kozmetikus, kávé, céges megbeszélés, ruhavásárló-körút, szolárium, konditerem, drogéria – bevásárlólista: ránctalanító és hidratáló krém, púder, alapozó, parfüm, szemöldökcsipesz.

Így készül a férfi - az esküvő férfi szemmel

Az esküvő szó hallatán mindenkinek más és más jut eszébe. Míg a tésztát gyúró idős asszony nosztalgiázva gondol vissza egy falusi vigasságra, az álmodozó fiatal lány már el is képzeli az esemény minden egyes pontját a ruháján lévő csipkétől a szalvéták színéig – amely természetesen passzol a koszorúslányok ruhájához. A nagyvárosi szingli legyint az elkötelezettség veszélyeit burkoló ötletre, az anyuka könnyes szemmel gondol gyermeke nagy napjára. De vajon mit gondolnak a férfiak?

Ady Endre: Káin megölte Ábelt

            Vannak a világon olyasféle dolgok, melyekről mindenkiben kialakul egyfajta vélemény. Legyen szó szerelemről, háborúról, hazáról vagy akár hitről, az emberek bátran nyilatkoznak bármely nagy kaliberű témáról, befolyásolva ezzel a környezetüket. Ezt tette Ady Endre is: megosztotta mindazokat a tapasztalatokat, amelyeket híres-hírhedt élete során szerzett, valamint kamatoztatta az otthonról hozott tudást és ismereteket.

Szóbeli érettségi köszöntőbeszéd

Az élet egy nagy bíróság. Hol a hátsó sorban, hol a vádlottak padján ülve várjuk az ítéletet. Feleltünk már érzelmekért s nagy szavakért, mind nagyobb ítélők előtt állva, míg el nem jutunk a Legfelsőbb Bíróság félelmetes ajtajáig, hogy végül önnön bíráinkká váljunk.

Ma is bíróság elé állunk, hol bírónk az Élet, s csak az esküdtek, tanítóink kedves mosolya hatol át a fülsiketítő csenden.

Tiszta kézzel, ártatlanul állunk Önök előtt, fogadják hát védőbeszédünket, mit húsz éven át csiszolgattunk, s most életműként teszünk Önök elé.

Csak arra van kiút, ahonnan eljöttél

(2011. december)

Este volt. Mint minden téli este, ez is sötétségbe burkolózott. A ködben apró napocskákként világítottak az utcai lámpák - sikertelenül. Senki nem mászkált már a dermesztő hidegben. Ugyan ki is vágyik az utcán fagyoskodni Karácsony estéjén?

Nevetve felnőni

(2011. december)

Azt mondják, egyszer mindenki eljut arra a pontra, amikor önvizsgálatot tart. Ezt - a mai embereket szemlélve - elég abszurdnak tartom. Elenyésző százalékukról tudom elmondani, hogy kétszer is meggondolják, mit cselekszenek és ha már megtették, "férfiasan" vállalják a következményeket. Századunk divata inkább az ivászatban és a drogozásban merül ki, ami ideig-óráig elfeledteti az emberrel, hogy mit tett és mit kell majd még tennie a későbbiekben, hogy az élete elrendeződjön. Ez az egyik véglet.

Elítéltek

                Éppen hogy meghallotta a hírt, Zoénak hányingere lett. Hányingerrel vegyes düh kavargott a gyomrában, melytől kisvártatva elfelejtette, hogy aznap még nem ebédelt. Értetlenül tologatta maga előtt a poháralátétet, mintha az bármi megoldást is jelentene. Álomszerű állapotban ült a kávézó foteljában, mely az imént még körülölelő érzetet biztosított számára, mostanra viszont úgy érezte, magába szippantja és megfojtja. A hirtelen beállt csöndet sűrű sötétség követte, érzékszervei kikapcsoltak. Gondolatai örvényként cikáztak összetéve a múlt és az elképzelt jelen kimerevített képeit, míg a nagy kavalkád össze nem állt egy kaotikus, mégis egyértelmű montázzsá.

Ki nevet a végén

               

                A fiatalság nem csupán bolondság. A fiatalság szenvedély, erő és dac. A fiatalság harc: harcol önmagáért, vérben izzik, hogy egy jobb világot lásson. A nagy forradalmak fiatalok tüzével kezdődtek, s az ő vérükbe torkolltak. A fiatal szív meglátja a világban a jót, a szépet, majd felszegett állal, büszkén harcol érte, míg végül a felnőtti elégikusság, a konformitás ki nem zsigereli.

                2013, Magyarország. Minden nap egy új kezdet és egy új vég. Monoton lépésekkel vonul dolgára munkás, igazgató, vén diák. A különbség csupán abban rejlik, hogy utóbbi zsenge szempillái alól feltekintve nem üveges szemmel bámul a végtelen egyformaságba, a mindenhonnan bűzölgő  hatalom fullasztó fellegébe. A diák tekintete csillogó, reménnyel teli.

Behind the scenes

Audrey's life philosophy

Jane Austen füveskönyve

József Attila: Óda

A teljes vers:

Szívharangom szívharangod

               

              Egy dallam, egy íz, egy tapintás. Egy hang, egy szín, egy mozdulat. Egy illat.

                Takaró az emlék. Dunyhája meleg oltalmat ad a fáradt szívnek.

                Szaladj, emlék, szállj a végtelenbe, s mondd el, kiáltsd szét a föld kerekén a titkom! Mert titokban élek. Titokban lüktet gyenge mellkasom. Vízre lépek, s nem látom a jövő fényes hullámait.

                Vezesd, emlék, a vakot! Mondd neki, hogy ne féljen, hogy az élet csupán irónia, melyre illik grimaszolni. Állj mögé, hogy sorsa elől ne fusson már fájdalmasan a végzet viharába.

                Bírd, emlék, a némát szólásra, illatos szavak kútfőjévé tedd! Adj neki hitet és bátorságot, mert érzés az, mi lelkében bugyog; mert a forrás özönvizet fakaszt.

                Nyisd, emlék, a süket fület hallásra! Dallamok szállnak tova a végtelen éterben, hangok suttognak tiszta eszméletet. A lélek az, ki hallhatja a szív dallamát, a tiszta könnyeket.

                Jöjj vissza, emlék! Árván hagytál oly sok szempár között, s eltévedtem az élet hazug ösvényén. Mutasd meg, milyen volt harsányan nevetni, könnyek között lelni álomra. Mutasd meg, miért kell élni, miért lesz boldog a halál. Mutasd meg, mi a szép s a csúnya, miért véges a végtelennek tűnő idő. Mutasd meg, milyen volt szeretni, hozd vissza a szívem, hogy újra megtanuljam! Mutasd meg, voltam én őszinte, bugyogó forrás, tiszta lélek.

                Ne hagyj el, emlék. Kínzó félelem a jövő múlt nélkül, s a jelenem hazugság. Vigyázz lapjaid teremtőjére. Mert csak te tudod, mit az elme hallgat, csak te ismered a szív belső titkait. Te őrzöd a zár kulcsát, mely a lélekhez visz; a lélekhez, melyet száműzött az értelem zavara.

                Mesélj, emlék. Legyél meleg dunyhám ma éjjel. Melegíts, ha hideg van, ölelj át, ha félek. Nyisd fel rab szívem, hadd lássam, mivé lett, tán már el is hagyta zsarnokát. Mondd el panaszát. Mondd meg neki: szabad.

                Élj újra, szív! Élj, s állj bosszút befogott füleimen, vak tekintetemen! Fess vért halovány arcomra, rózsákat száraz ajkaimra. Áruld el, mit még a lélek sem tud, s az ész sem ismer, mert benned él a szó, a hang. Te vagy az élet dallama, nincs már más, ki helyetted foghatna lantot. Te tudod a kezdetet, s ismered a véget, te áldod a világot, s megbocsátasz a kárhozottnak.

                Halld meg, lélek, mit szól a szív. Szeretetet. Reménységet. Örömöt s vágyat. Álmot a végtelenben. Egy szívbe zárt verset, egy messzi pillantást, s vádló hűséget.

 Hívj, ha még szeretni tudsz.

Sophie levele

 Drága Claire!

A kifejezés szavai: "Mi lett volna, ha...?" külön-külön csak puszta szavak, de együtt képesek ott visszhangzani az ember fejében egy életen át. "Mi lett volna, ha...?" Vajon mi? Sosem tudhatjuk. Nem tudhatom, hogy alakult az élete, de, ha amit akkor érzett, igaz szerelem volt, akkor sosem késő.
Ha igaz volt akkor, miért ne lenne igaz most is? Csupán bátorságra van szüksége, hogy a szívére hallgasson.
Nem tudom, milyen szerelem volt egykor Júliáé: olyan, amiért mindent eldob az ember; olyan, amiért akár az óceánt is átszeli, de szeretném elhinni, ha egyszer engem eltalál egy ilyen, lesz bátorságom elfogadni. Ha Ön akkor nem is fogadhatta el, kívánom, hogy egy nap találja meg újra!

Szeretettel:
Júlia

(Letters to Juliet)

Akik megnyerték a világháborút

           -   A férfiakat már nem zavarja a női individualizmus.

           -   Ez tévedés. A nő legrosszabb tulajdonsága a büszkeség. Minden más hátránya erre vezethető vissza.

           -   A nő csak elhiteti magával, hogy büszke.

           -   Miért?

           -   Mert maga sem tudja, mit akar. Ezzel leplezi.

           -   És előrébb jut?

            -   Nem. Az emancipációval kivívott magának olyasvalamit, amiről maga sem tudta, mivel jár: a szabadságot. -    - Ez pedig olyan súllyal zuhant a nyakába, hogy nem tudta megtartani. Összerogyott alatta.

           -   Miért nem fogadja el, ha a férfi nyújtja a kezét?

           -   Éppen az a baj, hogy elfogadta – és lerántotta a férfit maga mellé a porba. Most együtt homokoznak, mint a kezdetekkor, és találgatják, vajon mitévők legyenek.

           -   Nem értem.

              -   Átléptük a világ legújabb korszakának a küszöbét. Olyan, mintha újraélnénk a teremtést. Méregeti egymást a férfi és a nő. Tudják, hogy elhivatottak, de cél nincs előttük. A nő végre bebizonyíthatta, hogy erős, kivívta a férfi nem viszonylagos elismerését, azonos jogokat szerzett. Legyőzhetetlen akart lenni, s ezzel legyőzte önmagát is. Legyőzte a nőt. És most jön a képbe a férfi. Tehetetlenül nézte végig a nő pusztítását. Mégis mit tehetett volna? Nem ért rá: világokat döntő csatákat vívott. Tudod ki a világháborúk valódi győztese? A nő. Csendben és alattomosan hódította meg a világot. Kémként aknázta ki a férfi gyenge pontjait. Minden a nő miatt van. A férfi védelmezte, harcolt érte – férfi volt mellette. Ma már nincs miért férfinak lennie.

-          -   Azt állítod, hogy megszűntünk férfinak lenni?

-          -   Ugyanannyira, mint ahogy a nő megszűnt nőnek lenni. A férfi már nem tudja, a nő mit vár tőle. Ha a nő meg tudja védeni magát, a puszta létet is szükségtelennek érzi. A nő pedig elégedetlen – ezt az egy tulajdonságát megőrizte. Elégedetlen, amiért a férfiból kihunyt a férfiasság. Elégedetlen, amiért nem nyitják ki neki az ajtót, nem veszik fel az elejtett tollát, nem kap időpontot a kozmetikusnál a férfi kliensek miatt, nem udvarol neki senki, ehelyett neki kell ezt megtennie, és még sorolhatnám a végtelenségig.

-          -   Jobban esne, ha nem általánosítanál.

-          -   Talán megvigasztal a magyarázat: a nő ezt az elégedetlenséget saját magának okozta. A férfi azt tette, amit bárki tett volna. Feleslegesnek érezte magát, ezért odébbállt. A nő pedig ismét egy olyan élethelyzetben találta magát, ami ugyanannyi elégedetlenségre ad neki okot, mint az előző. Tudatán kívül kötött kompromisszumot a szabadsággal.

-          -   Szóval nem a mi hibánk.

-          -   Nem. Ettől természetesen nem érezzük jobban magunkat. A nő még mindig vágyik az igazi férfira. Arra, aki mellett igazi nő lehet. De már sosem lesz az, aki volt.

-          -   Mi a megoldás?

-          -   Az idő. A nő büszkesége nem fog megtörni. A férfi íratlanul legyőzetett, a nő pedig rájött, hogy amiért harcolt, azzal saját magát pusztította el. De túl büszke ahhoz, hogy beismerje a tévedését és visszaforduljon. A hős férfi ideje lejárt. Most pedig várunk, hogy új felállás alakuljon ki. Kivárjuk, mit kíván tőlünk a világ.

Szürke szemű hűség

               

                Éjszaka hintóba ül a szelek vad vizén, hópelyhek báli ruhájában. Kecsesen száguld át az utcák rejtett zugain, ismerve minden pislákoló ablakszemet. Ragyogva időzik a lámpák sárgás fényénél, mosolyogva szemlélve hű, repkedő kísérőit. Erős kezeivel álmot lehel a fáradt-bágyadt tekintetekre, ablaktól ablakig suhan, míg minden lámpát elolt az álom végtelen karja, s elégedetten kúszik fel az égbe, egészen a Holdig.

                Sötét tekintet néz át az ablak fekete üvegén. Dacosan bámul bele az Éjszakába, ölelését állva, mint mindenki másét. Ajkait összeszorítva mered a mennyei takaróra, melyről táncolva hullnak le a fagyos csillagok, búcsút intve öröklétüknek. Kezével bölcsőként ringatja a szikrázó pelyheket, melyek búsulva pihennek meg hideg ujjain, soha el nem olvadva.

                Szemeit lassan lehunyva hívja táncba az Éjszakát. Derekán érzi súlyos karját, szívében sötét nyilait, s végre érez. Érzi a fájdalmat, melyet oly sok szívnek okozott, a világon állt bosszúját, melyet az nem érdemel. Érzi a hűvös szellő fuvallatát, jéghideg leheletét, mely tekintetéből áradva oltja ki az éden legkisebb szikráit. Érzi a végzetet, Éjszaka érdes pillantását, melynek szürke fényében vádló tűz, kínzó emlék lángol. Fehér ujjai reszketve simulnak az emlék kezébe, sóhajtva lépve át a szenvedély határát, ki tovasodorja az ígéretek földjére. Rímes, rémes hűség, riasztón őszinte szerelem, fájó érintés és kínzó ragyogás, melyet a múlt keserű íze olt ki, s nem hagy mást maga után, mint a fakó, szürke szempárt, a kárhoztatót, az Éjszakát, ki minden éjjel táncba hívja a bűnhődő éjszakai virágot.

                Meghajlása vallomás, édes illatú érzés, melyben az íz keseregve forog, érintése villanás, kéjes remegés, míg kihúzza magát, majd hűvös, hamuszín tekintettel fogad hűséget az Éjszaka férfija: az Emlék.